Köszöntő

Üdvözöljük a rajkai Határőr-FEP nyugdíjasok honlapján. Szeretnénk a múltat megőrizni, ápolni. Ezért megkérünk mindenkit, aki magáénak érzi ezen honlapot, jelentkezzen, és segítse a honlap fejlesztését.


Üdvözöljük oldalunkon...

Levonták a zászlót

Szél viszi a messze a fellegeket...
Ki tudja majd úgy, mint rég?
A jég markolássza lelkemet,
Ki tudja látlak-e még?

Levonták a zászlót
S közben a zene, harsogó.
Ünnepnek kiáltják ki mások,
De könnyeznek a gyászolók.

Gyászolják, hogy véget ér álmuk,
Gyászolják, hogy nincs tovább,
Könnyeznek, mert elmegy a társuk,
S minden csak emlék lesz ezután.

Levetetik a zöld parolint,
mit ha szégyelni kellene,
Pedig a beszület és a hűség az,
Mi a határőr jelleme.

Kétezer éve a magyar gyepűt
Ki vigyázta?
A végvárakon az ellen ha jött
Mondd: először ki csatázott?

Ki volt az ki éjjel-nappal
Dacolva a széllel, faggyal
Mint előre: kellett menni.
Szent eskünek megfelelni!

S hányan haltak hősi halált?
Ki emlékszik majd ezután?
S ha meghalnak az utolsók:
Kitől hallunk igaz szót?
Múzeumban, kis vitrinben
Megnézhetik a gyerekek.
Én azt hiszem úgy húsz év múlva
Nem mond nekik semmit sem.

A történelem viharában
A sok ezer határvadász:
Hősi élet, hősi tettek,
Akkor jó volt, de nem kell ma már.

Elvehetnek minden jelvényt!
Eltűnhet majd minden jelkép,
De egy megmarad a szívbe égve:
A határőrök esküvése!

Minden zászlót levonhatnak,
Zöldből kéket csinálhatnak:
De képből ha sárga éri,
Zöld lesz abból, mint a régi!

Ne feledd: A tavaszi táj először zöld
S mi ezután jön, minden szín más.
Zöld szár tartja a magasba
A virágok díszes szirmát!

S ha levonták is a zászlót,
Ha úgy érzed minden elveszett,
Gondolj arra, mi csak tiéd:
Tisztesség és becsület.

Emlékeid a szívbe zártam
örökre veled maradnak,
S téli estén, ha nosztalgiázol,
Dúdolsz határőr dalokat.

2007. 12. 30. Nyéki B. László

Az utolsó 4 hír...

Vicces történetek-et keresünk

2011. 04. 04. 20:13
A Rajka FEP életével kapcsolatos történeteket várunk mindazoktól akik szines történeteikkel elősegitik a visszaemlékezést. Történet küldése a kapcsolattartási címre. Nevet csak kérésre írunk ki. Előre is köszöni a Rajka FEP nyugdíjas egyesület.